A tizenkét éves Robertet és a hatéves Esztert Londonból az anya szülőfalujába, a magyarországi Kokasra küldik szüleik a rokonokhoz nyaralni.
A gyerekek elszörnyednek a szokatlan körülmények, karakterek, életstílusok, szokások, hagyományok, és egyéb - számukra meghökkentő - jelenségek miatt, s mindenáron haza akarnak menni, de azonnal.
A szülők hallani sem akarnak a megfutamodásról: a nehézségek elviselését a nevelés fontos részének tartják.
A két konok gyerek azonban megszökik a magyar faluból, és egy kutya meg egy ló társaságában elindulnak nyugat felé.
Számtalan izgalmas, humoros, de néha nem veszélytelen kalandot átélve vándorolnak az országban, át az Alföldön, a Tiszán, Budapesten, a Balaton mellett, miközben mindenki őket keresi.
A határhoz azonban, ahol a rendőrök, valamint aggódó szüleik várják őket, Robert és Eszter nem érkezik meg. A hosszú úton, a vándorlás során a gyerekek megismerték és megszerették az országot, az embereket, és egy kicsit jobban megértették a - számukra szokatlan - falusi körülményeket, és a rokonok, a magyarok különös viselkedését is. Úgy döntenek, hogy hazamennek. De hova haza? A történet végén kiderül.

Részletek:

Reggel Eszter frissen és kipihenve ébredt. Kinézett az ablakon. A reggeli napsugarak sugárzóan zöld ruhába öltöztették a tájat, s kissé felmelegítették Eszter mogorva szívét is. Talán mégsem lesz itt olyan rossz?... Kutya van, ló van, gyerekek vannak... Ott vannak a gyümölcsfák, azokra mindre fel lehet mászni...
Ahogy ide-oda nézegetett, Erzsike nénit pillantotta meg. A néni egyik kezében egy véres késsel, a másikban egy elvágott torkú, rángatózó csirkével állt a szemétdomb mellett. Eszter a rémülettől megszólalni se bírt. Hátrálni kezdett. Az ágyhoz érve ráugrott Robertre, és a fiú hajába csimpaszkodott.
- Megölte! Gyilkosok! - mutogatott az ablak felé. - Megölte!
Robert, mély álmából ismét kiszakítva megérezte, hogy ez nem az ő napja. Már a kakastól is frászt kapott hajnalban, de Eszter hajtépős ébresztőjéhez képest a kakas felejthető epizód volt.
- Megbolondultál? - lökte el magától a kislányt, aki azonban az ablak felé mutogatott és egyre csak azt ismételgette, hogy: "Megölte! Megölte!"
Robert kinézett. A véres csirke látványától ő is hátrahőkölt, bár ő azért sejtette, hogy a házi szárnyasok általában nem a saját kérésükre kerülnek az emberek tányérjába. "Bocsánat, lennének szívesek befalni engem, mert már nagyon unom a csipegetést! Kösz!"
- Nyugi! - mondta a húgának, aki a bátyja karjába kapaszkodva reszketett, mint kocsonya a Trabantban. Csak álltak, álltak, nem bírták a szemüket levenni az utolsókat ránduló csirkéről. És akkor Eszter hirtelen minden megértett. Ez a falu valóban egy mese. És a ház, mézeskalácsház. És ők ketten Jancsi meg Juliska, akiket meg akarnak sütni egy kemencében. Abban a kemencében, amelyben Éva anyukája, az ő nagymamája kenyeret sütött, bár nem volt pék. És Erzsike néni a vasorrú bába. Az, hogy éppenséggel nincs vasorra, nem zavarta Esztert, mert a mamájától tudta, hogy a plasztikai sebészet ma már csodákat művel.
A két gyerek hosszú ideig állt, és bámulták a szegény kis tollas állatot. A kíváncsiságtól meg az iszonyodástól csupa lúdbőr lett a hátuk.
Erzsike néni váratlanul felnézett és észrevette a két gyerekfejet az ablakban. Rájuk mosolygott és kezében a véres késsel integetni kezdett.
- Go-od mor-ning, kedveseim! Hogy aludtatok? Mit álmodtatok?

* * * *

Robert egy könnyed térdmozdulattal elindította Sári lovat, Eszter pedig csengő, éles hangján belekezdett az angol himnuszba. Sári ló életében először hallhatta ezt a dalt, s egyébként sem volt egy muzikális állat, de az ének ritmusára, és Robert ritmikus lábmozdulataira úgy rakosgatta a lábát, mintha ütemet számolna.
A hortobágyi aréna nézőterén először olyan csend lett, mint egy barlang mélyén. Az emberek nem hittek a fülüknek. Egy magyar csikósruhába öltöztetett kislány olyan tökéletes angolsággal énekelte a himnuszt, mintha Londonban született volna. És külön lenyűgözte őket a magyar zászló meg a brit himnusz szimbolikus párosítása. "Igen - gondolták - ebben a gyönyörű látványban egyesül Európa, ahogy összeforrnak különböző nemzetek lobogói és nemzeti dalai." Robert nem egészen erre gondolt, amikor angol zászló híján felragadta a magyart, de végül is a világon mindenki azt gondol, amit akar. Hát nem?
Az angolok turisták felpattantak, és bekapcsolódtak az énekbe. Erre a többi nemzet fiai, lányai is felálltak, ahogyan az egy himnusz megszólalásakor illik, s aki tudta, énekelte, hogy az isten, óvja meg a királynőt.
A produkció végén felzúgott a taps és alig akart abbamaradni.
A kék inges, kötényes férfi is szívből gratulált a gyerekeknek, bár nem értette, miért nem válaszolnak a kérdéseire, miért öltöznek olyan gyorsan át, s miért lovagolnak máris tovább szó nélkül. A kék inges ugyanis nem vette észre, hogy a közeli hirdetőoszlopra a lovasbemutató alatt egy fehér plakátot ragasztottak, amelyen a két gyerek fotója és egy rövid szöveg volt látható valamiféle elveszett angol gyerekekről meg egy fehér lóról...

<< Vissza