Gyerekek emlékeit gyűjti a Titkos Napló

Immár második alkalommal jelent meg Nógrádi Gábor író ötlete nyomán a gyerekeket történések lejegyzésére ösztönző emlékkönyv Az idei Titkos Napló című kiadvány bemutatóját tegnap tartották a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az első Titkos Naplót tavaly decemberben adták közre, 15 ezer példányban.
A kiadvány úgynevezett cserelapját 289 településről - közöttük a határokon túlról is - 608 diák küldte vissza, ők ennek ellenében az idén ajándék naplót kapnak. Az oldalakat ismét Cakó Ferenc rajzai díszítik. Az egyes lapokon neves magyar személyiségektől, külországi hírességektől származó idézetek, aforizmák, illetve sommás népi bölcsességek olvashatók.
- Naplót írni azért jó, mert néhány hét, hónap vagy év múlva biztosan elfelejtjük, hogy ma vagy tegnap mit csináltunk, minek örültünk és mitől voltunk bánatosak - vallja a kiadványban Nógrádi Gábor , akinek reményei szerint a jövőben évről évre újabb Titkos Napló-kötetek jelenhetnek meg.
(MTI)

Dátum: 2001.11.07.
Újság: Metro

a lap tetejére

PetePite minden korosztálynak

Nógrádi Gábor kötete a legjobb gyerekregény
Bernáth László írása a NÉPSZAVÁNAK

Mi történik akkor, ha egy kisfiú reggel arra ébred, hogy a teste az apukájáé, az agya, a gondolkodása viszont továbbra is egy tizenegy és fél éves gyereké? S ha özvegy papájával ugyanez történik, csak fordítva? Itt a kísérleti laboratórium két nyulacskája, csak bele kell őket helyezni az élet hétköznapi helyzeteibe. Az összezsugorodott apukának felnőtt fejjel meg kell ismerni a mai iskolai élet viszontagságait, a gyereknek viszont egy tévécsatorna szerkesztőjeként a gyermekműsorok reklámügyeibe kell belebonyolódnia.

Nógrádi Gábor kisiskolásoknak szánt gyermekregénye, a PetePite, ezekből a kicsit komikus helyzetekből igyekszik - nem eredménytelenül, de néhol kicsit didaktikusan - kicsiholni azt a kézenfekvő tanulságot, hogy nem ártana, ha egy felnőtt, néha-néha, ismét megtapasztalná "belülről" a gyermeklét viszontagságait, a szülőkkel pedig mindig hadilábon álló kiskamaszok a felnőttek közel sem vonzó világát. Az epizódok kedvesek, egyszerűek, mondhatni: kézenfekvőek, alkalmazkodnak a kis olvasók - egyáltalában nem lebecsülendő - értelmi szintjéhez és érdeklődési köréhez.

A PetePite Cakó Ferenc rajzaival az elmúlt év legjobb gyerekregényének kijáró elismerésben részesült, s nem alaptalanul.

Dátum: 2001.06.13.
Újság: Népszava

a lap tetejére

A költõnõ édesapja, Vilmos Endre, szabómester, 1890-ben, tizenkilenc évesen, Élesdrõl (ma Románia) vándorolt ki az Egyesült Államokba. Néhány évig New Yorkban, majd Minneapolisban élt. Willistonban 1899-ben telepedett le. Szabómûhelyt nyitott és még abban az esztendõben megnõsült. Feleségül vette a francia származású Marie Leclerc-t. Hat gyerekük született, négy fiú és két lány. Közülük öten élték meg a felnõttkort.

Anna, harmadik gyermekként, 1905-ben született. Visszaemlékezései szerint nagyon eleven, de sokat olvasó és jól tanuló gyerek volt. Magyarul és angolul anyanyelvi szinten beszélt. Tanítónõnek készült. Húszéves korában a helyi iskolában kezdett tanítani. 1928-ban ment férjhez a magyar származású dr. André Mollhoz. Néhány évig Jamestownban laktak, ahol a férfi állatorvosként dolgozott, majd 1937-ben visszatértek Willistonba.

A házaspár 1946-ban állatmenhelyet alapított. Ide elsõsorban azok az állatok kerültek, amelyeket gazdáik meguntak, vagy amelyek tartásáról lemondtak. A menhely mind a mai napig mûködik az Amerikai Állatvédõ Liga fenntartásában.

A Moll-házaspárnak 1930-39 között négy gyermeke született, három fiú és egy lány. A legidõsebb fiú meghalt a koreai háborúban, a másik két fiú állatorvos, illetve középiskolai tanár lett. A lányuk etológusként dolgozik ma is a szülõk által alapított menhelyen.

Az állatsírverseket Anna Moll 1945 és 1970 között írta angol nyelven. A versek sem folyóiratban, sem kötetben nem jelentek meg eddig, mert a költõnõ végrendeletében úgy határozott, hogy költeményei, a személyes vonatkozások miatt, csak halála után kerülhetnek nyilvánosságra.

Anna Moll és férje a hetvenes évek közepén többször is ellátogattak Magyarországra. A költõnõ azután fordította le a verseit magyar nyelvre.

Anna Moll nyolcvanegy éves korában, 1989. augusztus 4-én hunyt el Willistonban.

Anna Moll állatsírverseit, mint az évszázad-évezred elsõ magyar kiadványát hirdeti a nogradi.hu honlap. Az angol-magyar nyelvû kis kötet korábban (csak magyarul) már kétszer is megjelent (1990, 1993), de akkor a szerzõ, Nógrádi Gábor nem leplezte le magát. Most miért volt erre szükség?

A szerzõ nem, de sokan, többek között Kardos G. György leleplezett még 1991-ben. Persze ettõl még maradhatott volna a szerzõ a továbbiakban is Anna Moll, ahogy pl. az Elõttem az élet esetében Ajar. De az ember hiú. Pláne, ha író. Bár tudom, sok embert bántott, hogy Anna Moll nem létezik. Annak idején egy debreceni könyvtárvezetõ, aki Anna Moll kötetét ajánlgatta folyton a gyerekeknek, megsértõdött, amikor kiderült az álnév, és a könyvtárában nekem szervezett találkozóra sem jött el.

Kicsoda voltaképpen Anna Moll?

Az Anna Moll név az angol állat szóból származik. (animal). Egyébként egy képzelt költõ, aki érthetõ és népszerû verseket akart írni egy verseket már nem olvasó korban. Tizenéves koromban kedvenc költõm volt Edgar Lee Masters. Az õ sírversei jelentették az indíttatást az Anna Moll kötethez. Második ok, hogy a sírvers formát választottam a story-jelleg. Ez is közelebb viheti a verseket az olvasókhoz. Ezért szól állatokról (sõt, õk beszélnek!), ezért mond el minden vers egy történetet, és ezért egy kedves nevû amerikai költõnõ írja a verseket, és nem egy "ismeretlen" magyar.

Álnéven írsz hangjátéksorozatot, kis történeteket, verseket. Mondhatnám úgy, hogy: álarcban. De mint a könyveidben és a filmjeidben, ezekben az állatsírversekben is ott van a mosolyra késztetõ finom humor. Álarc nélkül ez nem megy?

Ezt nem értem. Emberként nem jellemzõ rám a finom humor? Egy depressziós véglény vagyok? Néha egyébként igen. De magyarként talán nem egyedül. Ha Dél-Afrikából, ahol januárban Bence fiamat meglátogattam, felhívtam valakit otthon, olyan mentálisan lepusztult hang szólt bele a telefonba, hogy kedvem lett volna éjszaka végigsétálni Johannesburgon gyalog, ami az öngyilkosság egy izgalmas formája. (Olyan, mint az orosz rulett, csak tele tárral.)

1973-ban és 1979-ben jelent meg két vékony versköteted, utána csak ifjúsági regények. Ezek mind nagy sikert értek el. Közben nem is írtál verseket? Újságíróskodtál, népmûvelõsködtél, hétköznapi életet éltél. Elszáradt a költõi vénád?

Mit mondjak? Hogy a létezésért folytatott élet-halálharc fontosabb volt? Két gyerek, alagsori lakás, rossz fizetés... Ez költõk esetében elfogadhatatlan indok nálunk. Mert ugye, a költõ vátesz. Dögöljön éhen, de írja meg az ércnél maradóbbat! Vagy mondjam azt, hogy valamiért nem lehettem kedvenc? Huszonegy éves voltam, amikor Mezei András felfedezett, és le akarta közölni Forradalom címû versemet az ÉS-ben, de azt mondták neki, hogy ez az "ellenforradalomról szól". Ugyanez megismétlõdött az Alföldnél "A szabadító hõs tífuszos lányt ölelt meg" kezdetû verssel. Ugyanennek a versnek a felolvasásáért néhányan fegyelmit kaptak a Rádióban stb. stb. Miért hagytam abba a versírást? Nem vagyok egy Haraszti Miklós, nem vagyok egy Demszky. Én megírtam a verset, de hogy sokszorosítsam, meg harcoljak érte, meg tûrjem, hogy idióta béemesek üvöltözzenek velem, és ne legyen munkám, és gond legyen a gyerek tornacipõjét megvenni... Megtettem, amit megtehettem a Sebõ klub megszervezésétõl az Új Tükörben megjelent riportokig. Nem vagyok hõstípus. Belõlem mártírt csinálni szoktak.

A könnyed mûfajú Patika címû tv-sorozat, vagy a Sose halunk meg címû film, vagy a Hyppolit és a Meseautó remake melyik Nógrádiból született?

Az írás szakma, ugyanúgy, mint a cipészség. Jó cipész megrendelésre és méretre dolgozik, nem csinál mindenféle cipõket elképzelt lábakra. Hacsak nem mûvész! Tudod te azt, hogy Kertész Imre és Kardos G. György operettlibrettókat írt és igazított át negyven éve? S hol vagyok én tõlük?

A kényszer nagy úr. Negyven éve írtam egy verses mesét. Az akrosztichonjában elrejtettem egy önálló verset, amely így kezdõdött: "Pénzért írta ezt a verset, hogy nejével éhezett, hold a holdat felcserélte, hónap váltott fel hetet..."

Ezek a filmek tehát iparos munkák. Elõttem néhányan már megpróbálkoztak a Hyppolittal és a Meseautóval is. Ez utóbbit heten írták meg! S hogy miért az enyémet fogadta el Kabay Barna, a rendezõ-producer? Mert azt csináltam, amit kért: ragaszkodtam az eredeti filmhez. A Meseautó hetekig a toplista elején állt, megelõzve az összes amerikai szuperprodukciót. A filmet lehet kritizálni én aztán tudnám, hiszen filmkritikusként kezdtem a pályát 25 éve), de a tények makacs dolgok: a film népszerû. A magyaroknak ugyanis magyar tömegfilmre van szükségük. Ez kétszer kettõ. Hogy ennél jobbra? Lehet. Majd ha az értelmiség leszáll a tömegkultúra-gyûlölet magyar hagyományainak ormáról, és a kulturális vezetés a kommersz filmeket is támogatni fogja, akkor készülni fognak jó tömegfilmek. És jöhet a verseny. És a verseny az életképes értéknek kedvez.

Pár évvel ezelõtt belevágtál egy kis folyóiratba is, Tanárnõ címmel. Néhány szám után azonban abba kellett hagynod, pedig az ember azt gondolta volna, hogy a magyar pedagógusok eltartanak egy ilyen saját fórumot. Miért nem sikerült? Lehet, hogy jobban szeretik a Kiskegyed és a Nõk Lapja típusú újságokat?

Ma már nem lehet úgy indítani egy újságot, ahogy Ford az elsõ kocsiját, vagy Bill Gates az elsõ gépét csinálta, egy garázsban. Az elsõ húsz millióm hiányzott a lapindításhoz. Naiv voltam, buktam, megérdemeltem. Az más kérdés, hogy a tanárnõk többsége a nõi magazinokat szereti jobban.

Nagyon korán kezdtél az internettel foglalkozni. Most benne vagy a vikk.net elektronikus könyvkiadói vállalkozásban is, és az Anna Moll könyvet is a hálón lehetett elõször megrendelni.

Tényleg korán, ha úgy vesszük. 1971-ben a fõiskolai hallgatótársaimnak azt bizonygattam egy órán, hogy a nyomtatott könyvet fel fogja váltani valami hordozható kis szerkezet, amelyben egyetlen mikrofilmen (akkor az volt a realitás) ott lesz az egész könyv. Majd' szétszedtek! Tanú rá pl. Bácskai Júlia pszichológus és Péterffy Attila színházvezetõ. A mikrofilm helyett most chip van. Na bumm! Seckojedno! (Vajon ezt hogy kell leírni?)

A vikk.net a jövõ pici forrása, kezdete. Tíz év múlva a könyvek millióit érhetjük majd el néhány kattintással otthonról, vagy éppen a tenger közepérõl egy csónakból. Akiknek ez fáj, mert "szeretik a könyvet kézbe fogni stb", azokat vigasztalja egy adat: egyetlen magyar átlagkönyv papírjához (3000 pl., 30 dkg) kb. 2 tonna fára van szükség. Tudják hány fát kell kivágni évente a tízezer féle magyar könyv kiadásához? És tudják, hogy ez a famennyiség mennyi oxigént termel? (A kérdés ennél persze bonyolultabb, mert a nyomtatott könyv elõállításában közremûködõ iparágak vezetõi lobbizni fognak a fejlõdés ellen, ami természetes, és a nekik dolgozó munkások százezrei válnak munkanélkülivé, ami nekem is fáj, de az eldobott kõ leesik.) Az internet minden kommunikációs formát magába fog olvasztani a testi érintkezéseken - a verekedésen, a szeretkezésen - kívül. Ámbátor ki tudja...?

Újabb filmre készülsz Koltai Róbert barátoddal. És utána?

Mindig nyolc-tíz tervem van (projectem, ahogy manapság mondani szokás), amelyek párhuzamosan futnak. Ezek mindegyike egy-egy õrült alapötlet. A tervek fele elhal az álmodozás idején. Ez a jobbik állapot. A rosszabb az, ha megvalósítom õket, mert a fele, tuti, hogy veszteséges lesz és elviszi a többi nyereségét. Olyan vagyok, mint az idõs anyák: gyereket szültem, felneveltem, elhagytak, ergo: nullszaldó.

Ha konkrét tervekre is kíváncsi vagy: Cakó Ferenccel egész estés animációs báb-gyurmafilmet tervezünk. Mi az õrület ebben? Az, hogy a Csibefutam 42 millió dollárba került, nekünk pedig százezer dollárunk sincs. A másik terv egy publicitásról szóló könyv befejezése. Hét éve írom. A harmadik a Csocsó címû film Koltai Róberttel. A negyedik A mi Kinizsink címû regényem filmváltozata Mihályfy Sándorral. Az ötödik… Na, nem! Embrió-állapotban nem beszélünk a bébirõl.

Két remek fiad van. Egyikük, Gergõ, mintha a te változatos életedet folytatná: újságíró és operaénekes egyszerre. Bence Szabolcs pedig üzletember lett, Dél-Afrikában tanul és dolgozik. Most nála jártál januárban. Nagy út ez a dohos pincelakástól, ahol az õ születésük idején éltetek egyetlen szobában. Hogyan hat rád az õ új világuk?

Örülök. Nagyon mélyrõl indultak mindketten és nagyon kemény harcok után járják a saját útjukat. Nem mindig tetszik nekem az útirány, de a lendület, az akarás, a kitartás - ötös. A családi alaptétel az, hogy nincs megoldhatatlan probléma, de ha mégis kudarcba fullad egy álmunk, az a legjobb, mert abból tanulunk a legtöbbet.

(Forrás: kepes.hu)

a lap tetejére